Tehetségműhelyek a Kovács Pál Baptista Gimnáziumban

Share

NTP_72_RGBA Nemzeti Tehetség Program támogatásával iskolánkban az idei tanévben két tehetségműhely valósul meg.
Az újságírás iránt érdeklődő diákok a „Sportriporter kerestetik” (NTP-KKI-B-15-0238) tehetségműhelyen tekinthetnek be a média világának kulisszatitkaiba. 16 tehetség teheti próbára magát a nyomtatott és elektronikus sajtó szerkesztésében, melynek eredményeit a Kovács Pál napon mutatják be az iskola diákjainak. A műhely sportriporterei a Kecskeméten megrendezésre kerülő Öttusa Világkupán saját erősségeik szerint „élesben” is kipróbálhatják a tanultakat.
A tehetségműhely munkája sokrétű: magyar és idegen nyelvi riportkészítési gyakorlatok, újságszerkesztés, video- és honlapszerkesztés, mindemellett külső előadók is segítik a felkészülésüket.
A műhely Lángi Zsófia, Maklári Orsolya és Fehér Attila vezetésével valósul meg, célja a nyelvi és interperszonális tehetségterületek fejlesztése.
A természettudományos érdeklődésű diákok a „Mozgásban a világ” (NTP-MTTD-15-0188) tehetségműhely munkája során ismerhetik meg a természeti mozgások törvényszerűségeit a bolygók mozgásától indulva az emberi test mikro mozgásáig. A műhely tagjai több külső helyszínen is tapasztalatot szerezhetnek: Meteorológiai Intézet, Planetárium, Medvepark, Audi-gyár.
A mozgások tanulmányozását Geomatek-modellezés teszi változatosabbá.
A műhely Koppányi Anikó, Baranyi Sándor és Kovács Árpád vezetésével valósul meg, célja a természeti és a logikai-matematikai tehetségterületek fejlesztése.
A tehetségműhelyek munkájáról beszámoló a tehetseg.kpgimi.hu oldalon olvasható.

Share